2015. június 14., vasárnap

Szülinapi kerti mulatság Sárának



Sára lányom négy éves lett. És ehhez a komoly korhoz már jár egy csajos kerti party is, amit anya annak rendje és módja szerint meg is szervezett. Nem pont az én ötletem volt, de végül még én is élveztem. Tudni kell a lányomról, hogy kapcsolódási igényei messze túlmutatnak az enyémeken. Ő ha tehetné, folyton emberek között lenne. Egy éve szinte még senkit nem ismertünk, de ő első perctől fogva azon dolgozott, hogy barátokat szerezzen. Ma pedig egy csapat kislány rohangál a kertben, hogy együtt ünnepelje vele a születésnapját, és ő ettől nagyon boldog. És ami még jobb, a kislányok is annak tűnnek, és ez a közös boldogság még rám is átragad. És már az előzmény is jót ígért. Az idő végre csodás, sehol egy felhő, a veranda ünnepi díszben, a torta a hűtőben, a segítők már úton, mert azért egyedül nem vállaltam volna a lebonyolítást, szól a zene, a madarak rákontráznak, a kincses láda elásva a homokozóban-erről még lesz szó később-Bobi alszik, Sára nagyon izgatott, de azért hajlandó egy kicsit pihenni, miután tett egy kört az új biciklivel a falu egyetlen, nem túl hosszú vízszintes szakaszán. Szóval a dolgok kezdenek kisimulni, és még van pár perc a vendégek érkezéséig. Egy kávé? Jó lenne. De inkább szedek egy kis epret a lányoknak. És mire visszatérek, már egy fővel többen vagyunk. Sára kérésére meghívtam az összes "ovis lányt", akik kettő kivételével el is jöttek. És persze itt voltak a kis-nagy lányok a szomszédságból. Gyorsan összegyűltünk, a társaság legalább fele még sosem járt nálunk, és bár részemről nyitott volt a kérdés, hogy szülőkkel vagy nélkülük bulizzunk, mindenki azt választotta, hogy egy gyerekbulin legyenek csak gyerekek. Nekem ez elsőre ijesztőnek tűnt, de végül jól sikerült.
Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, fogok tudni fényképeket csinálni. Mentségemre legyen mondva, hogy még sosem szerveztem ilyen bulit, de még résztvevőként sem voltam jelen ilyesmin szerintem soha. Dehogy tudtam én fotózni, az a szerencse, hogy ezt ketten is megtették helyettem. Na ti most nem ezeket a képeket fogjátok látni, mivel valószínűleg a szülők nem örülnének az efféle publicitásnak, és a gyerekeket sem kérdeztem végig, hogy szeretnél-e szerepelni a blogomon. De azért a beszámolóm végén a hangulat kedvéért találtok egy közös szappanbuborékozós fotót, távlati perspektívából.
Tehát aznap nem fotóztam, így a tortáról sincs közeli kép, a csillag alakú, cukorkával megszórt pálcikás sütinyalóka hamarabb elfogyott, mint hogy bárki lencsevégre kaphatta volna, viszont a mascarponéba és cukorkákba mártott eper véletlenül a hűtőben ragadt, ezért másnap megörökíthettem, és így legalább gyereknapra is jutott valami finomság. A torta egyébként ugyanaz volt, mint az egy héttel korábbi családi szülinapon, csak nagyobb és díszesebb. Sára ugyanazt rendelte, és most ő döntött. Az alapja könnyű piskóta, közte felváltva házi eperlekvár és túrós-mascarponés eperkrém, étcsoki rétegen. Nagyon finom. A tetején ebben az esetben volt egy réteg epres marcipán is, csak az elengedhetetlen rózsaszínhatás kedvéért, és persze sok friss eper.



Volt még nagyon finom házi, maggal megszórt perec a szomszédból, na meg bodzaszörp, ha már van nyolc bodzabokor a kertben. De egyébként inkább vizet ittak, pöttyös papírpoharakból, amikhez készítettem színes kartonpillangókkal megjelölt szívószálakat, hogy ne legyen gond a melyik kié, és egész jól meg is jegyezték. Borisz, a nagy vendéglátó segített előkészíteni a terepet. A verandán pont elfért egy nagy tálalóasztal és három kis asztal összetolva, fehér abrosszal letakarva, szépen megterítve, körülötte apró kis székekkel, mintha csak a törpéket várná haza a Hófehérkében. És persze nem maradhattak el a papír pomponok, amik erre az alkalomra kiköltöztek a gyerekszobából, és selyem és organza szalagokkal, zölden levelező ágakkal és egy szintén ágakkal és selyem virágokkal, filc pillangókkal és fehér organzaszalaggal díszített zászlósorral együtt öltöztették ünnepi díszbe a verandát.








Lufit én is fújtam eleget, na meg kaptunk is, egész lufi tornyokat, meg persze hercegnőset, micimackósat, tündéreset, héliumosat, simát, azonnal szétdurranót és hetekig megmaradót. És volt buborékfújás is, a ceremóniamesternek egy óriásbuborékfújó, és a kincskereső játék után mindenki kapott egy sajátot is, amit kedvére kipancsolhatott, természetesen azon is tündérhercegnőkirálylányos dekorral. Egyébként azon meglepődtem, hogy nem csak buborékot kergetni, hanem fújni is szeretnek - ez mondjuk még nem volt meglepő-, de tudnak is-ez már annál inkább.
A másik kincskeresés a homokozóban folyt, ide ástam el ugyanis egy faládát, tele tündérszalagokkal, ami nem volt más, mint aranyra fújt botokra kötözött hosszú selyemszalagok, amikkel utána lehetett táncolni és szaladgálni a kertben. Most már tudom, hogy el kellett volna dolgoznom a végét a szalagoknak, mert bevallom ezt a részt kispóroltam az előkészületekből, ugyanis így szálakká foszlott, ha nagyon beleakadt valamibe, ami azért előfordult. Na nem volt gond, mert ebből a jelenségből született a boszis játék, aminek az volt az alapja, hogy a kertet összevissza beszövő szálakat csakis egy boszorkány varázsolhatta ide, akit meg kellett keresni, és elüldözni, közben jó nagyokat lehetett félni és sikongatni, csapatostul.
A lányom még a Pinterestről -igen már itt tartunk- választott ki egy katicás célbadobót, amit egy nagy kartonra meg is festettem. Nem mondhatnám, hogy szétszedték lelkesedésükben, de azért kipróbálták. Ennyi volt a keret, a többi szabadon választható. De azért azt láttam, hogy ezt a korosztályt még nem árt lekötni konkrét programokkal, az ismerősebb nekik - gondolom az oviból-, mint szabadon, céltalanul lézengeni.
A gyerekeim egyébként még másnap sem jöttek le a hangulatról.



És itt egy közös kép, nem a legjobb, de legalább távoli.
És hozzá egy kis zenei aláfestés, mert persze az is volt.
https://www.youtube.com/watch?v=dY4iO3yKfeA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése