Gyerekbirodalom a nagy diófa alatt

Nem miattuk költöztem ide, de reméltem, hogy ők is jobban fogják itt érezni magukat, mint egy budapesti lakásban. Én imádtam ott lakni, de gyerekekkel együtt már nem volt ugyanolyan. Így kapcsolódott össze egy régi vágyam egy új életszakasszal, és lettem házlakó, kertművelő a Pilisben, két kisgyerekkel. Érdekes, a testvéreimmel sokban különbözünk, de a szenvedélyben, ami a kerthez köt, osztozunk. Bizonyára a gyökerek, a közös élmények és a kollektív családi tudattalan, ugyebár. Hiszen anyai ágon mindenki abból élt, hogy ismerte a növények és az állatok titkait. És ez annyira komoly, hogy néha ingadozik, hogy épp kinek és minek van elsőbbsége az életemben. Bevallom, vannak olyan napjaim, amikor nagyon nehezemre esik reggel hatkor felkelni az ébredezőkhöz, de ha ugyanakkor kimehetek egy pár órára a kertembe, akkor már este alig várom, hogy felkeljen a nap. Persze ez nagyon ritkán fordul elő, lehet ezért is ilyen értékes. Nem vagyok túl nagyravágyó, még elvágyódni sem messzi tájakra szoktam, csak az ajtón túlra. Különösen reggelente. A hajnalok itt gyönyörűek, illatosak és csöndesek. Nem tudom a többi anya hogy van vele, de nekem a csend hiányzik a legjobban. A csend, ami egy egészséges gyerek mellett szinte sosem fordul elő, hát még kettő mellett. De ez így van rendjén. A kertemhez fűződő viszonyomat egyébként ők is tiszteletben tartják, ha szerencsém lesz, egyszer még osztozhatunk is ezen a szenvedélyen. De egyelőre máson osztozunk. Rajtam osztoznak a gyerekeim és a kertem, a kertemen pedig osztoznak a növényeim és a gyerekek. Szerencsére mindenki jól elfér. De kezdetektől az volt az egyik fő pillére a kertkoncepciómnak, hogy legyen egy rész, lehetőleg jókora terület, amit csak Sára és Borisz ural, ahol szabadon garázdálkodhatnak. Cserébe viszont legyenek olyan részek, amiket békén hagynak. És persze a két terület között vannak a közös terek, ahol gyerek, felnőtt, növény, macska, madár és egyéb állatfajok jobb napokon békében megférnek egymás mellett.

Az egyértelmű volt, hogy a gyerekbirodalom nem lehet máshol, mint a hatalmas diófa alatt. Itt még a legnagyobb kánikulában is kellemes az idő, hatalmas a tér, elfér alatta kisház, homokozó, és az öreg ágak több hintázót is elbírnak egyszerre. És az sem utolsó szempont, hogy a szomszéd kislány, aki nagy barátnő, ugyanazon diófa alatt játszik, igaz a kerítésen túl. De mégis közel egymáshoz, ha épp nem egy helyen, ami azért gyakran előfordul.
A most következő képek nagy része nem most készült, ilyen-olyan géppel kattintottam én vagy épp valaki más, és általában nélkülöznek minden utómunkát, de arra jók, hogy emlékeztessenek pillanatokra, és megjelenítsék, hogy miről is beszélek.

Ez az első felvétel akkor készült, amikor átvettük a házat másfél éve. A nagy diófa látható rajta, mint kiszemelt helyszín.

A megvalósításig várni kellett a következő tavaszig. Ez volt a kiindulási alap. Kopasz diófa, szomszéd házzal, babakocsival, benne alvó Borisszal.

Mint annyiszor, most is Apa volt a szerencsés, aki megnyerte a projektvezető posztot. Ástunk, földet hordtunk, terveztünk, én hoztam az igényeket, ő a precizitást és a megvalósíthatóságot, és miközben elkészült a bontott téglából kirakott íves terasz az orgonabokrok mellett - később majd ezt is bemutatom-, a homokozó helyéről is eltűnt a föld. Bárcsak ilyen egyszerű lett volna. Komoly fizikai munka volt, emlékszem. Mindenképp olyat szerettem volna, ami a természetesség látszatát kelti, ezért az amorf alak, és a ház körül talált vastag deszkalapok, fahasábok és kövek mint határvonalak. Egy kisebb ovis csoport simán elférne benne, de pont ez volt a cél. Akár ásatásokat is lehet benne majd végezni vagy vizes árkos várrendszereket építeni, ha már a szimpla homokozás unalmas lesz.

És miután kipipáltuk a homokozót és a hinták is felkerültek a megfelelő ágra, jött a következő ötlet. Kellene a gyerekeknek egy kisház. Először ezt is a diófára képzeltük el, de aztán elvetettem, mert kifejezetten nem az volt a cél, hogy egész nap a testi épségüket őrizzem. Majd ha nagyobbak lesznek, épülhet egy bunker akár a ház mögötti másik hatalmas diófára, de ez most a földön áll. Lapra szerelve érkezett, és szintén Apa hozta használható állapotba. Itt épp az egyik jogos tulajdonosa sepregeti.

Így nézett ki a teljes gyerekbirodalom akkor, és ilyen most. Persze senki ne gondolja, hogy folyton itt játszanak, ez a tervem nem jött be, de azért minden nap használják, és a kis házat, főleg mióta függönyökkel, szőnyegekkel, polcokkal, játékokkal felszereltük, imádják.

És hogy mik az egyéb helyszínek? Itt van például az egyik legnépszerűbb, a "rét", ahogy Sára nevezi. Itt Lehet piknikezni, természetesen a kedvenc macskával, Kékkel együtt. Vagy épp babákat tologatni egy szép nyári napon.

És amikor annyira tűz a nap, hogy a diófáig eljutni is kihívás, vagy épp nincs hozzá kedv, akkor marad a veranda. Olvasgatni ebéd után, macskát dédelgetni testvérkocsiban vagy épp frissen földből felhúzott terményeket kóstolgatni.

És persze nem csak nyáron járunk odakint, a kert hóban is gyerekparadicsom.

Idén nem tervezek nagy dolgokat, de két ötletet mindenképp szeretnék megvalósítani.
A babsátorhoz a váz már a helyén áll, és az előcsíráztatott babok is azon dolgoznak, hogy a föld felszínére kerüljenek. legalábbis remélem. Mindez a veteményesem mellett áll, hogy ott is legyen egy bázis a gyerekeknek, ha épp mellém csapódnak, amikor ott munkálkodom.

A másik ötlet a homokozó körül lesz valahol. Szemét-újrahasznosításban jók vagyunk, az alapanyagok már gyűlnek hozzá, és ha elkészül, akkor végre nem fogják ellopkodni a porszívócsövet, hogy kavicsokat dobáljanak át rajta. Legalábbis ezt remélem.

Ha elkészülnek, mindenképp megmutatom itt a blogon is!

Fotók forrása: Pinterest